HATÁRTALAN(UL) ÉLMÉNY(SULI) ERDÉLYBEN

Pályázati beszámoló

Határtalanul boldogok voltunk, amikor 2022 tavaszán megtudtuk, hogy a LMA
Nyírbátori Tagintézményének 7. évfolyamos tanulói Erdélybe utazhatnak a „Határtalanul
”nemzeti összetartozás program jóvoltából. A program célja, hogy diákjaink személyes
kapcsolatokat alakítsanak ki azokkal a gyerekkel, akik a szomszédos országok magyarlakta
területein élnek.
Miután megtudtuk, hogy a pályázatunk sikeres lett, elvégeztük az előzetes feladatokat,
előkészítő foglalkozást tartottunk a kiránduláson részt vevő tanulóknak, hogy felkészüljünk
azokból a nevezetességekből, amelyeket meg fogunk tekinteni a csodálatos Erdélyben.
Köszönettel tartozunk Nagyné Lőrincz Lilla tanárnőnek a fantasztikus és tartalmas
prezentációért.

A pályázati kiírás szerint 22 fő hetedik évfolyamos diák és 3 fő kísérő pedagógus
számára nyílt lehetőség, hogy 2022. augusztus 22-től 26-ig, azaz öt napot határon túl, mégis
„magyar földön” töltsön.
Hálásak vagyunk Kóródiné Tóth Mária, Nagyné Lőrincz Lilla és Zséder Gábor
pedagógusoknak, akik örömmel kísérték el tanítványainkat a székelyföldi és erdélyi
körutazásra.

A következőkben a nyolcadikosok élménybeszámolóiból szemelgettünk.

Úgy véljük, hogy azt a közösségi élményt, amellyel most gazdagodtak, a leghitelesebben az ő tollukból
érezhetjük. Ari Panna és Srepler Emma Kiara lelkes beszámolójából idézünk néhány igen
szívhez szóló gondolatot.
„Az odafelé vezető úton Nagyenyed és Gyulafehérvár látnivalóit tekintettük meg. A második
napon a csíkszeredai Székely Múzeumban egy alapos tárlatvezetés mellett betekintést
nyerhettünk a székely emberek mindennapjaiba. Majd a csíksomlyói Mária kegyhelyhez is
ellátogattunk. Ezek után következett mindenki kedvence: a Békás- szoros és a Gyilkos-tó
megtekintése. Leírhatatlan érzés ott sétálni, bár a tó vízszintje fokozatosan csökken, ennek
ellenére elbűvölő látvány tárult elénk. A harmadik napon személyesen is találkozhattunk a
székelyvarsági általános iskolás gyerekkel. Egy rendhagyó történelem órán vettünk részt, s ott
meggyőződhettünk arról, hogy az itteni emberek mennyire ragaszkodnak a gyökereikhez. A
délután folyamán lovasszekéren közlekedve jutottunk fel a Csorgókő -vízeséshez.
Csütörtökön a Kőrispatakon található Szalmakalap Múzeum meseszép alkotásaiban
gyönyörködhettünk, majd ellátogattunk Farkaslakára, ahol megemlékeztünk Tamási Áron
költőről. Székelyudvarhelyen Orbán Balázs síremlékénél koszorút helyeztünk el.
Az utolsó nap is tartogatott értékes programot számunkra. A tordai sóbánya látványa mindenkit
lenyűgözött. Felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza, úgy gondoljuk, hogy ez volt
az eddigi legemlékezetesebb osztálykirándulásunk.”

Úgy érezzük, hogy valamennyi tanuló értékes gondolatokat fogalmazott meg az erdélyi
utazással kapcsolatban, ezért szeretnénk idézeteket megosztani az olvasókkal.

„Ez a kirándulás a „Határtalanul ”pályázatnak köszönhetően jött létre, mely augusztus 22-én
vette kezdetét. Mindenkit örömmel töltött el a hír, és nagyon vártuk az indulást.” (Kóródi
Kornél Ede)

„Első nap Nagyenyeden egy márványtáblát koszorúztunk meg, amiről nagyon sok érdekes
információt hallottunk. Aztán Gyulafehérvárra indultunk, ahol megtekintettük az Erődöt,
valamint meglátogattuk a székesegyházban Hunyadi János szarkofágját.’’(Dzsudzsák Eszter)

„A második nap szerintem a legjobb volt. Az első megálló Csíkszeredán volt, ott a Csíki
Székely Múzeumot látogattuk meg. Nagyon érdekes volt megismerni a régi székely viseletet”
(Gáll Zétény)

,,Legjobban engem az öltözet fogott meg. Minél több piros volt a lányok ruhájában, annál
fiatalabbak voltak.” (Mercs Vivien)

„Életemben nem láttam még szebb helyet, mint a Békás-szoros.” (Somlyai Kíra)

„A harmadik nap egy szép reggelre ébredtünk. Meglátogattuk a székelyvarsági gyerekeket, ahol
egy baráti focimeccs keretében megismertük egymást.” (Takács György)

„Ezt követő napon találkoztunk egy velünk egykorú osztállyal. Nagyon kedvesek és
közvetlenek voltak.” (Srepler Emma Kiara)

„Útközben megálltunk a Csorgókő-vízesésnél. Eszméletlen látványvolt!” (Csordás Tibor)
„Ott egy idős bácsi fogadott minket. Anti bácsi volt a neve. Ő olyan könnyedén űzte a
szakmáját, a zsindelypattintást, hogy amit csinált, az egyszerűnek látszott. Holott kicsit se volt
az!” (Hatházi Csaba)

„Ellátogattunk Kőrispatakon a Szalmakalap Múzeumba. A múzeum nagyon érdekes volt, mert
megtekinthettük a világ legnagyobb szalmakalapját. Az utunk során még több látványosság
mellett mentünk el, amelyeket a buszból csodáltunk meg.” (Baracsi Máté )

„Farkaslakára érkeztünk meg, ahol megemlékeztünk Tamási Áron költőről. A legnagyobb
székely sem maradhatott ki, így ellátogattunk Székelyudvarhelyre, ahol megkoszorúztuk Orbán
Balázs síremlékét.” (Ari Panna)

„Az utolsó napunkon a tordai sóbányában jártunk, ahol kicsit hidegebb volt, amit gondoltam.
A látványért meg is kellett dolgoztatni a lábunkat, mert oda-vissza 13 szintet kellett
megtennünk. A bányában volt sok játék, sőt egy óriáskerék is.” (Varga Izabella)

„Számomra ez az osztálykirándulás felejthetetlen volt. Sok új dolgot tanulhattam, és csodás
élményekkel gazdagodtam. Hálás vagyok Marica néninek, Lilla néninek és Gabi bácsinak, no
meg Nóra néninek is, aki ugyan nem tudott részt venni ezen a kiránduláson, de a távolból mégis
vigyázott ránk, és szemmel tartott minket. ” (Éles Hanna)

„Ez volt a legjobb osztálykirándulás, mert ez igazi osztályközösséget alakított ki!” (Májer
Dorka)
„Az osztállyal már nagyon vártuk az utazást. Mivel ez az utolsó évünk együtt, így még jobban
élveztük, hisz 8 év alatt megszerettük egymást.” (Lámfalussy Zoé)

,,Ez a kirándulás egy életre szóló élményt nyújtott szerintem mindenkinek. Nagyon tetszett, és
bármikor szívesen visszamennék.”
(Som Enikő)