Digitális Témahét 2022 április 4-8

Iskolánk első alkalommal vett részt hivatalosan is a 2022 április 4. és 8. között tartott Digitális Témahéten. Tanáraink ezen a héten is, óráikat a digitalizáció jegyében tartották, tehát az interaktív tábla, a projektor, a tablet és az okostelefon is szerepelt a használható eszközök között.

Kiállítással is kedveskedtünk diákjaink és kollégáink részére, amit a visszajelzések alapján jó szívvel fogadtak. Megtalálható volt a kiállításon a közel 30 db-os „butatelefonokból” álló készlet, amihez leírást kaptak, de aki bővebb információra vágyott, a lapon lévő QR kód segítségével hozzájuthatott azokhoz.  

 

 

„Konzolsarkot” is kialakítottunk, ahol a konzolok evolúcióiról olvashattak a látogatók, illetve meg is tekinthettek egy-egy régi és új darabot is az adott játékokból. Sőt, a képeken is látható tv segítségével ki is próbálhatták azokat az eszközöket, amik még működőképesek voltak, és bár nem igazán játékkonzol, de egy diákunk felhozta a régi Commodore 64-es, még működő PC-jét is.

                                                      

 Zenehallgatás és videolejátszás evolúcióját is felfedezhették a látogatók az asztalokon, a zenét illetően az orsós magnó, bakelitlemez-lejátszó, walkman, cd-audió, és mp3-at is lejátszó discman, és a már szintén nem olyan fiatal mp3-lejátszó is megtalálható volt az asztalon. Emellett diákunk még egy régi diktafont is elhozott a kiállításra. Szinte minden eszköz működőképes volt, amit ki is próbálhattak az érdeklődők.

             

A videózás evolúciójában pedig a diavetítőt, VHS-lejátszót kazettákkal és DVD-lejátszót állítottunk ki, mellékelve szintén rövid leírást, amin ha a QR kód-ot beolvasták, további információkhoz juthattak az érdeklődők.

Ezenfelül régi tárcsás vezetékes telefon, tekercses fényképezőgép és menedzserkalkulátor is volt az asztalon.

Megismerkedhettek még az AR (Augmented Reality) azaz a kiterjesztett valóság világával is, amihez az előre direkt ilyen appokkal feltelepített tableteket használták.

 

Iskolánk jól felszerelt fotólaborjának és Kádár Gábor tanár úrnak köszönhetően a zöld háttér előtti fotózást is kipróbálhatták az érdeklődők.