A 30. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon vettek részt diákjaink

Az idei Sajtófesztiválra szóló tiszteletjeggyel köszönte meg a Diákújságírók Egyesülete (DUE), hogy
iskolánk szerkesztősége a LEODIÁK néhány lapszámával benevezett Az év diákmédia pályázatára. A
30. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált 2023. május 26-án rendezték meg Budapesten, az Újpesti
Rendezvénytérben, amelyre meghívást kaptak a LEODIÁK munkatársai is: Gazdag Zalán 9. B osztályos
tanuló, aki az újságunk dizájnos megjelenéséért felelős, és töretlen lendülettel végzi hónapról
hónapra a lap tördelését, valamint újságíróink: Mosolygó Petra 10. B, valamint Balogh Emma, Jakab
Jázmin és Pásztor Réka 9. A osztályos tanulóink. A nagyszabású rendezvényen találkozhattak és
interjút hallgathattak több ismert személyiséggel, mint például Deutsch Tamással, Lisztes
Krisztiánnal, illetve Rábai Balázzsal, aki az RTL híradósaként engedett betekintést a kulisszák mögé.
Lingvai Péter rendőr pedig életveszélyes kalandját és túlélését mesélte el a közönségnek. A Nagy
Pénzügyes Diákteszt döntőjének élő stúdiófelvételén is részt vehettek, valamint pályaorientációs
tesztet is kitölthettek, amelyet coach segítségével elemeztek. A rendezvény kapcsolatépítés
szempontjából is kiváló lehetőség volt diákjaink számára, akik így bekerülhettek az országos média
vérkeringésébe.

 

IMG_20230526_144914

kép 8 / 12