Leonardo

Welcome to Leonardo

A Leonardo Média Akadémia több mint tíz éve működő köznevelési intézmény. Ez idő alatt megismertük a diákok világát, igényeit, képességeit, a környezetükkel szemben támasztott követelményeit. Tévedés azt hinni, hogy a gyerekek nem tudják, mit akarnak a világtól, hogy nem álmodoznak, hogy nincs bennük akarás. A világ kinyílt előttük, árad rájuk a ma, és gyakran felkészületlenek a megfelelő befogadásra.

Nyíregyháza belvárosában csodaszép épületben tanulnak majd a Leonardo diákjai. A hagyományos nagy osztálytermek helyett itt sok-sok kisebb csoportban lehet a tantárgyak nagy többségét tanulni. Nyíregyháza új gimnáziumában a nevelés és oktatás alapfogalmait felváltja az értékközvetítés, a személyiségfejlesztés. A tanár-diák viszony partnerségen alapul. A tanulást szolgáló eszközök a jövő lehetőségeit is felmutatják. A tantermet, az iskolaépületet cserediák programmal bővítjük ki. Az osztályközösség csoportokká alakul, miközben egyéni fejlesztés is folyik.

students

MEGTANULHATSZ

MINDENT,

AMIVEL KÉSŐBB BÁRHOL

A VILÁGON BOLDOGULSZ

students

EHHEZ

NYELVEKEN KELL BESZÉLNI!

Nálunk tanulhatsz jól beszélő tanároktól, nyelvi programokból, párban és kisebb közösségekben. Nem szavakat kell magolni, hanem beszélni, zenét hallgatni, társalogni. És ha már megvan az alap, irány az ország, ahol ezt a nyelvet beszélik. Társintézmények, csereprogramok diákja lehetsz.

Randizhatsz az Eifel torony lábánál, vagy akár a Big Bent hallgatva, lehetsz diák Máltán, Spanyolországban, de Róma is megér egy misét...

AMIVEL,

A VILÁGON BOLDOGULSZ

students

De itthon is kitárulhat a világ. Mennyi időt töltesz a laptopod, iPad-ed előtt, no és a mobiltelefonnal? Mire használod őket?

NÁLUNK A TANULÁS FŐ CÉLJA A

DIGITÁLIS TUDÁS

Megismered az IBM és a Mac gépek világát, tanulhatsz, játszhatsz, ismerősöket szerezhetsz – akár egy életre is. De ha nagyon megtetszik, szakmát is szerezhetsz, hogy később a munkád és a hivatásod is ez legyen.

Azt valljuk, az informatikát nem tanulni kell, hanem csinálni. Ráadásul, ha ezt közösségben teszed, akkor nem a rabjává, hanem a használójává válsz a technikának. A mobilodat sem kell állandóan használni, de tudatosan mindenképpen.

students

SZERETSZ

FOTÓZNI?

A digitális technika más területeken is izgalmas lehet. Jó dolog egy-egy buli élményeit megosztani? Megtanítunk arra, hogyan légy profi. Lásd a világot a saját szemeddel, mutasd meg az élményeket úgy, ahogy szeretnéd, hogy mások is lássák! Fedezd fel a pillanatokat, a mozdulatokat!

LEHETSZ JÓ

GRAFIKUS

Ha nem akarod, hogy ez legyen a szakmád, de úgy érzed, érdekesebb lehet egy-egy élményed megmutatása, mi megtanítjuk neked az alapokat. Ötletelhetsz, tervezgethetsz, álmodozz és készítsd el! Nem kell pro designernek lenni, de képes leszel elképzeléseidet saját arculati elemekkel megmutatni a haveroknak, ismerősöknek. Szerkeszthetsz kiadványokat, kreatív fotóiddal meglepheted barátaidat, felejthetetlen meghívókat készíthetsz a bulidra, és elkápráztathatod az ismerőseidet, de akár az egész világot is!